Adóvisszaterítés
Adóvisszatérítésről Self – employedok/ vállalkozók esetében akkor beszélhetünk, ha a CIS rendszer keretén belül levonás történt. A levont összeg visszajárhat akár teljes egészében is, de ez függ többek között az adott adóévben megkeresett jövedelmétől valamint a költségek elszámolhatóságától is.
Az adóvisszatérítés mértékét általában előzetes megbeszélés illetve felmérés alapján megtudjuk ítélni, de ez eltérhet majd attól ami a végleges tételes könyvelési mérleg összege lesz.
Self-employedok/ vállalkozók részére az adóvisszatérítést az adóbevalláson azaz a Self-assessmenten keresztül kell elkészíteni.
Amikor egy adóbevallást leadunk akkor először azt az adóhatóság el kell hogy fogadja ami akár 5 napot is igénybevehet április-májusban.
Amikor az adóhatóság elfogadta a bevallást valamint vele egyidejüleg a visszatéritést is, akkor azt majd átküldik az adóhatóság kifizetési osztályára, majd ezt követően a szóbanforgó osztály a bevallásban megadott adatok alapján előkészíti, majd átutalja az adóvisszatérítés összegét, amely mindösszesen körülbelül 15-45 napot vesz igénybe, de egyes esetekben több hónapig is elhúzódhat.
Az adóvisszatérítés összegéről a legtöbb esetben levélben értesítést küldenek a vállalkozó részére valamint annak megbízottja vagy könyvelője részére is. Ez az értesítés nem az összeg átutalását jelenti, csupán csak azt, hogy a megadott számlaszámra az összeget el fogják utalni.
Késedelmes adóvisszatérítés okai:
• amikor egy self-employed egy másik könyvelő által elkészített adóvisszatérítést szeretne érvényesíttetni, az új könyvelője által, hiszen a dokumentumok átkérése illetve a felhatalmazás megszerzése időt vesz igénybe,
• amennyiben a self-employed alkalmazott is volt, és alkalmazotti visszatérítés is jár neki akkor azt először felülvizsgálják, ami késleltetheti a CIS alatt levont adóvisszatérítést is.
• amikor a self-employed rossz cimre kéri a csekket kiküldetni, illetve ha időközben magyarországra költözik,
• ha az adóhatóság már kapott vissza késbesítetlen leveleket arról a címről.
Előfordul, hogy az adóhatóság nem fogadja el az adóbevallással egyidejüleg beadott adóvisszatérítési kérvényt, melynek több oka lehet
• az adóvisszatérítésre irányuló kérvény alaptalan, hamis,
• amennyiben az adóvisszatérítés helyes, de az adóhatóság nem rendelkezik a CIS bevallások lejelentett adataival, stb.
• az adóbevallásban szereplő adatok nem felelnek meg a valóságnak illetve irreális elszámolható összegeket tartalmaz a bevallás.
